AUTOCROSS EB FUTAM
Brokernet RALLYCROSS EB 2010.
RALLYCROSS AFS 2009.07.18-19.
VIDEÓTÁR
Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
 
Regisztráció
HOTEL
PROGRAM

1 hónap 3 hónap
2010.06.02
Az álom a B döntő
A Divízió 1-ben a magyar bajnokságot vezető Harsányi Zoltán egyszer már eljutott a B döntőig, és bár véleménye szerint nagyon kemény meccsekre lehet majd a pályán számítani, reméli, hogy idén is legalább ilyen sikereket tud majd elérni Nyirádon.

- Hogy készülsz fel a versenyre?

- Tíz év rutinnal már nem gyakorolom a vezetést. Viszont technikai újításokra mindig szükség van. Most a hajtásláncon alakítottunk, ami Nyirádon még több előnyhöz juttat majd minket. Az Európa-bajnoki futam különösen kiélezett, harminc nagyon erős autó indul és mindenki vadul halad. Gyakori, hogy egy kanyarnak öt autó egyszerre vág neki, de persze csak kettő fér el. Ilyenkor jöhet a test-test melletti küzdelem, persze csak a szabályosság keretei között. Fontos a mentális felkészülés, a lelki ellenálló képesség, hiszen ebben a mezőnyben mindenki nyerni akar. 

- Milyen esélyekkel vágsz neki ennek a három napnak? 

- Esélyek mindig vannak, de tudni kell, hogy nagyon fejlett technikájú külföldi autókkal szállunk szembe. Nekem a C döntőbe való bekerülés már nagyon jó eredmény lenne, de nagy álmom, hogy a B döntőbe is bejutok. Az eddigi négy futamon háromszor jutottam el a C döntőig, egyszer a B-ig. Remélem, ezt a bravúrt sikerül megismételnem. 

- Mi a véleményed a nyirádi pályáról? 

- Nagyon szeretem, mert egy összetett, gyors pálya, amin minden megtalálható. Laza murva, kemény murva, ugrató, szűk aszfalt, amit csak el lehet képzelni a rallycrossban. Ezt a pályát még az európai élmezőny sem unja meg, sokakat hallottam, hogy szívesen visszatérnek Nyirádra. A közönség is mindig nagyon lelkes, sokszor az autóból hallom az üdvrivalgást. 

- Te vezeted a magyar bajnokságot. Milyen versenyeken indultál eddig? 

- Sikerült minden futamon elindulnom. Mindkét máriapócsi versenyen második lettem, Csehországban pedig a negyedik. Így vezetem a bajnokságot, hiszen nem mindenki indult mindhárom futamon. Nagyon szoros a magyar bajnokság, hiszen a részvételi lehetőség megnyílt a külföldiek előtt is.       

 

Baka Bettina
Navigátor Sportmédia

(Forrás: www.navigatormedia.hu)
Eddigi hozzászólások
További cikkek
2010.08.29
2010.08.28
2010.08.27
2010.08.26
2010.08.25
2010.08.24
2010.08.23
2010.08.16
2010.08.15
2010.08.14
2010.08.09
2010.07.28
2010.06.09
2010.06.06
2010.06.05
2010.06.04
2010.06.03
2010.06.02
2010.06.01
2010.05.31
2010.05.28
2010.05.25
2010.05.22
2010.05.21
2010.05.20
2010.05.16
2010.05.10
2010.05.04
2010.04.27
2010.04.26
2010.04.21
2010.04.16
2010.04.06
2010.04.04
2010.04.03
2010.04.02
2010.03.23
APRÓHIRDETÉSEK
LINKEK
KIEMELT PARTNEREINK
TÁMOGATÓK
MÉDIA PARTNEREK
KÉPTÁR
HANGANYAGOK