|
Linnemann és Tohill a pole-ban, 6 magyar a döntőkben
Végül az A-döntőben a pole-ból mégis utóbbi pilóta indulhat majd Krzysztof Skorupski és Bakkerud elől. A TouringCars-ban Derek Tohill a második után a harmadik előfutam-sorozatban is a leggyorsabb időt futotta, ezzel kiérdemelte az A-döntő pole pozícióját. Mellőle Roman Castoral indulhat majd az első sorból. Ami a magyar versenyzőket illeti, összesen hat honfitársunk jutott be a döntőkbe. A SuperCars mezőnyét erősítő Vass Zoltán a B-döntő 5. rajtkockájába kvalifikálta magát, míg Mózer Attila, Harsányi Zoltán, Vnoucsek László és Pallag-Bozsák Csaba a C-döntő 3-6. rajthelyéről indulva harcolhatnak majd a feljutást jelentő első két pozícióért. A Super1600-ban induló magyarok közül egyedül Luiginak (Lajos Gyula) jött össze a döntős szereplés, ő a 3. helyről kezdheti majd meg a C-jelű finálét. A három kategóriában összesen 7 döntőt láthatnak majd a nézők, akik szerencsére jó sokan vannak, hiszen szó szerint teltház van a lelátókon. A SuperCars és a Super1600 A-, B- és C-döntője mellett a TouringCars-ban a kevés induló miatt ezúttal csak A-döntőt rendeznek. A finálék délután 3 órakor kezdődnek, a java még mindig hátravan! Szurkoljunk együtt a magyar versenyzőknek! |
|